Találkoztam a tíz éves önmagammal
Ő hintázott,Én néztem. (Haraggal).
Hogy lehet,hogy ebből a csillogó szemű
Sötétszőke lányból így áradjon a derű,
A gyermeki,mindennél igazabb boldogság?
Ez ellen van hatásos orvosság?
Odamentem hozzá,hogy megmondjam Neki,
A világ nem szép hely, nem teheti
Meg,hogy mindenkit szívből szeressen
Mert akkor el kell viselnie,hogy pofára essen.
Csalódni fog mindenben amiben most hisz
Mert az embereken a mosoly,nem igaz,csak dísz.
De mikor leültem mellé a hintára,
Eszembe jutott gyermekkorom naiv világa
Egy szó sem jött ki a torkomon,csak sírtam,
10éves önmagam felvilágosítani-nem bírtam..
Ő megfogta a kezem,és adott egy zsepit
Én meg erőt vettem magamon megint.
Elmeséltem neki,feláldozva emlékeimet,
Hogy szívemet az évek hogy keményítik meg.
A felhő nincs cukorból,és csokiból a házak,
Hogy vannak akik éhesek,és vannak akik fáznak.
Álmaink nem válnak maguktól valóra,
Horgászhatsz,de te akadsz a saját horgodra.
Vártam Tőle a szomorúságot,csalódást,együttérzést,
De Ő nem tett föl,csak egy rövid kérdést.
"Te tök hülye vagy?" Ennyit kérdezett. Ledöbbentem.
De kifejtette gondolatait ennél kicsit bővebben:
" A nap süt,az ég kék, a szíved képes szeretni,
Mit gondolsz,mi kell még? nem elég ennyi?"
